|
A magyar nemzetpolitika új korszaka
A nemzetpolitika új korszakának kezdetéről beszélt Répás Zsuzsanna magyar nemzetpolitikai helyettes államtitkár a külképviselet-vezetői értekezleten hétfőn
Németh Zsolt külügyi államtitkár kiemelte, hogy a határon túli magyar közösségek egyenjogúságának útja az autonómián át vezet, a kétoldalú kapcsolatok pedig a kisebbségi problémák megoldása révén javulhatnak. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint mind az országnak, mind a magyar jobboldalnak súlyos, a külföldi megítélését rontó évtizedes előítéletektől kell megszabadulnia.
A külképviseleti vezetők tanácskozásán délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kormányváltás jelentőségéről, az alapvető elvekről és célokról beszélt, Martonyi János külügyminiszter pedig egyebek között a külképviseletek legfontosabb feladatát vázolta fel a nagykövetek és főkonzulok, valamint más meghívottak – köztük kormánypárti és ellenzéki országgyûlési, valamint európai parlamenti képviselők, minisztériumi tisztségviselők, mintegy 220 ember előtt.
Orbán Viktor szerint az eddiginél bátrabb, kezdeményezőbb külpolitikára van szükség. Azt mondta, a kormányváltás után Magyarországon szinte mozdíthatatlanul stabil politikai élet jött létre a centrista kormánypárt vezetésével.
Martonyi János külügyminiszter hangsúlyozta, a jövőben a nagykövetek teljesítményét az alapján is mérik, hogy a helyi sajtókban megjelenő, "Magyarországot becsmérlő hírekre" miként reagálnak.
Az értekezlet vendége, Alexander Stubb finn külügyminiszter Magyarország közelgő soros uniós elnökségéről szólva kiemelte, a sikeres EU-elnökség legfontosabb záloga a nemzeti egység.
A Magyarországgal szomszédos országokban élő magyarok kedvezményes honosításáról szólva Répás Zsuzsanna kijelentette: a törvénymódosítás célja az volt, hogy a külhoni magyarok többé ne legyenek idegenek Magyarországon. A nemzetpolitika egyik legfontosabb törekvésének azt nevezte, hogy "lehessen magyarként teljes életet élni a Kárpát- medencében".
A magyar kormány célja az, hogy minden ügyben legyen magyar álláspont – jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár. Megjegyezte, hogy a kormány külpolitikai törekvései világosak, szemben az előző kabinet időszakával, amikor több kérdésben nem volt magyar külügyi álláspont. Az államtitkár kiemelte, hogy a visegrádi együttműködés mellett intenzív térségpolitikára van szükség.
Prőhle Gergely, a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára azt hangoztatta, hogy az országkép alapja a megfelelő önkép. Arra kérte a külképviseletek vezetőit, hogy mindig a kíméletlen, valós kritikát közvetítsék állomáshelyükről, és ne szépítsenek azokon, mert a Magyarország megítélését rontó véleményekkel csak így lehet szembeszállni.
Népújság | MTI
2010. szeptember 01., szerda , 14:49:14
|