A Kárpát-medence kétszáz kilós kenyerét sütik meg Szent István napjára


A Kárpát-medence kenyereként egy 200 kilós cipót sütnek Szent István napjára Szolnokon, majd látványos külsőségek közötti felszentelése után szétosztják az ünneplők között. A kenyeret a székely Diószegi László vezetésével öt határon túli város pékmestere dagasztja, gyúrja egybe augusztus 19-én a Szolnoki Művésztelepen, ahol tavaly megépült Közép-Európa legnagyobb házi kenyérsütő kemencéje – mondta el a részletekről kedden Harcsa Béla, a Szolnok Televízió cégvezető-főszerkesztője, az esemény főszervezője a MTI-nek. A hatalmas cipót Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke emelik ki a kemencéből az ünnep reggelén. A kenyérsütéshez kapcsolódó kétnapos rendezvényen számos népzenei, művészeti esemény és vásár várja a Szolnoki Művésztelepre látogatókat. Az eseményen részt vesznek a vajdasági Zenta, a felvidéki Révkomárom, a kárpátaljai Beregszász, a székely Sepsiszentgyörgy városának vezetői, valamint a hazai Lipót és a lengyel Tarnow képviselői. Ezeken a településeken sütnek majd kenyereket, amelyekhez az alföldi lisztet Szolnokról szállították a Szolnok Televízió munkatársai. Cserébe a szolnoki központi ünnepségen megszentelendő 200 kilós cipóhoz forrásvizet, burgonyát, sót, kovászt és élesztőt küldtek a programot segítő városok. A szervezők tervei szerint Szolnokon a Kolozsvári Magyar Napokra is készül egy hasonló nagyságú testvérkenyér, amelyet augusztus 20-án reggel indítanak útnak Erdély fővárosába. A városi televíziók együttműködése révén egy televíziós híd köti majd össze a részt vevő településeket, így beszámolnak egymás ünnepségeiről. Szolnok városa és a Szolnok Televízió 2011-ben indította útjára hagyományteremtő céllal a Nemzet kenyere – 2013-tól a Kárpát-medence kenyere – címet viselő, Szent István király napján megrendezendő programját. Ennek központi eseménye a határokon átívelő összefogással készülő, rekordméretű kenyér megsütése és ünnepélyes keretek között történő megszentelése. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk