Ezért nem volt hír a köztévében Bajor Imre halála


Bajor Imre szerdán, 9 óra 45-kor hunyt el, 58 évesen. A színművész daganatos betegségben szenvedett. Annak idején a Magyar Televízió Szomszédok című sorozatából lett igazán ismert, Oli úr, a fodrász szerepében. Bohózatokban, kabarékban is játszott a televízióban, szerepet vállalt tévéfilmekben, játékfilmekben, jónéhány színpadi darabban. Az elmúlt években az RTL Klubon, majd az RTL II-n futó talkshow-ban, a Heti Hetesben láthatták a nézők. Megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjét, majd később tisztikeresztjét, többször kitüntették a rádióban nívódíjjal, 1999-ban Karinthy-gyűrűt is kapott. Bajor Imre halálhíre a Magyar Televízió szerda esti Híradójából és a Hír Tv hírműsoraiból is kimaradt. Vélemények szintjén az terjed, hogy Bajor Imre halálhíre azért nem kerülhetett be a közszolgálati híradóba, mert a művész rendszeresen kritizálta a kormányt a Heti Hetesben. „Sajnálatos módon nagyon sok haláleset történik, mindről az esti 35 perces Híradó – érthető módon – nem tud beszámolni. A Híradó gyakorlata szerint, művészek esetében a Kossuth-díj az a „választóvonal”, amely esetben egy halálhír feltétlenül bekerül az összeállításba. Bajor Imre – noha több elismeréssel méltatták kiemelkedő munkásságát – nem volt Kossuth-díjas. A színművészről a közmédia – méltó helyen – a művész egyik legkedvesebb műsorában emlékezik meg, egy későbbi időpontban” – olvasható az MTVA sajtóirodájának szerdai közleményében, amelyben arra próbáltak választ adni, miért nem számoltak be a Híradóban az ismert színművész haláláról. A comment.com blog szerint az MTVA magyarázata azért sántít, mert más művészek halálhíre esetében nem alkalmazták a Kossuth-díjas mércét. Példaként említették Mohay Gábor, a Budapest Jazz Orchestra dobosa vagy Szőllősy-Csák Gergely humorista halálhírét. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk