Amerikai diplomata a magyar külügyérek beutazásának tiltásáról


Az Egyesült Államokba való beutazás tiltása az Egyesült Államok és az adott személy közötti ügy – erről André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője beszélt az ATV Szabad szemmel című vasárnap esti műsorában. Elmondta: ezeket az ügyeket általában nem hozzák nyilvánosságra, mivel naponta több embertől is megvonják a beutazás lehetőségét. A konkrét esetben azonban október 6-án tájékoztatták a magyar külügyi tárcát arról, hogy bizonyos kormányzati tisztviselők nem utazhatnak az Egyesült Államokba, mert a korrupcióval kapcsolatos elnöki rendelkezés hatálya alá esnének. A diplomata kitért arra, hogy a tájékoztatás a külügyi tárcának szólt, nem kérték, hogy a kormányzat bármit tegyen ebben az ügyben, azt viszont jelezték, hogy az érintettekkel felveszik a kapcsolatot. Konkrét neveket a külügyi tárcával nem közöltek. Az ügyvivő felidézte: egy héttel később a tárca azt kérte tőle, hogy menjen be a minisztériumba és részletesen számoljon be az ügyről. Ekkor Szijjártó Péterrel beszélt, akinek ugyanezt a tájékoztatást adta. André Goodfriend szerint a beutazási engedélyről nem kell konzultálni, az minden állam szuverén döntése. A beutazási tilalom indokaként felhozott korrupciógyanúval kapcsolatban arra a kérdésre, hogy csak a sajtóból tájékozódnak-e, vagy más forrásokból is, azt mondta: döntésüket nem arra alapozzák, hogy a sajtóban mi szerepel. Ugyanakkor megjegyezte, hogy számos információ nyilvánosan rendelkezésre áll. Erre példaként említette a dohánykoncessziós szerződéseket, illetve az adóhatóság volt munkatársának korrupcióra vonatkozó figyelemfelhívását. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője előzőleg, szintén az ATV műsorában az ügy egyik – szerinte lehetséges – magyarázataként kifejtette: a NAV vonta meg a norvég civil alap magyarországi lebonyolítója, az Ökotárs Alapítvány adószámát, márpedig Norvégia az Egyesült Államokban a Clinton-alapítvány fontos támogatója, a Clinton-alapítvány pedig fontos a demokratáknak, és most a demokraták vannak kormányon az Egyesült Államokban. Ezzel összefüggésben az ügyvivő közölte: nincs semmi ilyen kapcsolat, ez az ügy egész egyszerűen arról szól, hogy adott személyek, akik korrupcióban részt vesznek, nem utazhatnak be az Egyesült Államokba. Arra a kérdésre, hogy kormánytisztviselőkről vagy kormánytagokról van-e szó, azt mondta: számukra kormányzati tisztségviselő a kormányablaknál ülő tisztviselőtől a miniszterelnökig bezárólag mindenki. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk