Együtt-PM: ne legyen internetadó!


Az Együtt-PM szövetség elfogadhatatlannak tartja a netes adatforgalom megadóztatást, és azt követeli, hogy ne legyen internetadó. Az ellenzéki pártszövetség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy értékelte, a kormány “a brutális új teher bejelentésével a beutazási botrányról igyekszik elterelni a figyelmet”. Az Együtt-PM szerint az internet ma már ugyanúgy közmű, mint az áram vagy éppen a csatornázás, az szinte minden ember hétköznapjaihoz hozzátartozik, használja otthon, a munkahelyén és telefonján folyamatosan. “Éppen ezért különösen pikáns, hogy a két éve folyamatosan rezsicsökkentéssel kampányoló kormány most erre készül adót kivetni” – fogalmaztak. Azt írták: az adóval a kabinet tovább korlátozza a szabad médiát is, “nyilván kényelmesebb neki, ha a polgárok csak a királyi tévéből tájékozódnak”. Az Együtt-PM szerint a kedden bejelentett adóterv miatt drágábbak lesznek az előfizetések, visszatérnek az 1990-es évekből ismert adatforgalmi korlátos és lassú csomagok. A tervek szerint jövőre minden megkezdett gigabyte internetes adatforgalom után 150 forintot kell majd a szolgáltatóknak az államkasszába befizetniük, a Viber-üzenetek után 2, illetve 3 forint adót kell majd fizetni, “a cehet” pedig végül megint a fogyasztók fogják állni – közölte véleményét az Együtt-PM. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk