Ahogy Szijjártó Péter látja Amerikát


A magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, és a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a legvonzóbb befektetési környezetet biztosítsa Európában – jelentette ki kedden Washingtonban amerikai nagyvállalatok vezetőinek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A miniszter a találkozók után az MTI-nek elmondta: arról biztosították a General Motors (GM) vezetői – az autóipari óriás az Opelen keresztül Európa legmodernebb motorgyárát működteti Magyarországon -, hogy rendkívül elégedettek a magyarországi működési körülményekkel. Szijjártó Péter elmondta tárgyalópartnereinek: az európai autópiac pozitív fordulatot vett, ráadásul Magyarországon az autógyártás termelési értéke az év első hét hónapjában 29 százalékkal növekedett. “Ez azt jelenti, hogy az autóipar továbbra is a magyar ipar zászlóshajója, Magyarország pedig továbbra is Európa egyik autóipari fellegvára” – hangsúlyozta a tárcavezető. Szijjártó biztosította a GM vezetőit arról, hogy a magyar kormány miként a múltban, a jövőben is számos olyan intézkedést meghoz, amely javítja a vállalat magyarországi működési körülményeit. Kitért rá, hogy több infrastrukturális beruházás, útépítés zajlik, amely Magyarországon a GM európai vezetőinek kérésére indult el annak érdekében, hogy Szentgotthárd közúti elérhetősége jelentős mértékben javuljon, és az autógyártó a várost további beruházásokra érdemes helyszínként tűntesse fel. A miniszter arról is beszámolt, hogy Szombathelyen beindul a mérnökképzés annak érdekében, hogy a régió iparvállalatai, a többi között az Opel is biztosítani tudja a megfelelő utánpótlást a maga számára. Szijjártó Péter megbeszélést folytatott a General Electric vezetőivel is. A GE a legnagyobb magyarországi munkaadó, 13 500-nál is több alkalmazottja van már az országban. A felek áttekintették az összes, a GE által is képviselt iparág helyzetét Magyarországon: a cég továbbra is szoros kapcsolatban marad a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, egyrészt a szolgáltató központjának most is zajló fejlesztésének, másrészt a termelőágazataik magyarországi működésének tekintetében. Szijjártó Péter Skip Warnernek, a GE alelnökének átnyújtotta a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. Az indoklás szerint Warner nagyon jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a GE lett a legnagyobb foglalkoztató Magyarországon és nagyban elősegítette a magyar-amerikai kétoldalú gazdasági együttműködést. A külgazdasági és külkereskedelmi miniszter az NBC Universal és a Comcast vezetőit arról tájékoztatta, hogy a magyar kormány milyen változtatásokat hajtott végre a magyar filmipar fejlesztése érdekében. Felhívta a figyelmüket arra, hogy Magyarországon az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel számolhatnak a filmipar szereplői, akik jól láthatóan érdeklődést mutattak Magyarország iránt. A miniszter üzleti reggeli keretében 15 vállalatvezető előtt tartott előadást a Nemzetközi Egyetértés Üzleti Tanácsában (Business Council for International Understanding, BCIU). Képviseltették magukat a Magyarországgal stratégiai partnerséget kötött Coca-Cola, Alcoa és az IBM, valamint az Oracle és a Sikorsky Aircraft Corp. vezetői is. “Arról beszéltem, hogy a magyar-amerikai gazdasági együttműködés igazi sikertörténete a kétoldalú kapcsolatoknak, tekintettel arra, hogy tavaly a külkereskedelmi forgalmunk 23 százalékkal nőtt, idén pedig az első hét hónap alatt 41 százalékkal tudtuk növelni a magyar exportot az Egyesült Államokba” – mondta a miniszter. Hozzátette: az amerikai befektetések értéke meghaladta a 9 milliárd dollárt Magyarországon, és most már több mint 83 ezer embernek adnak munkát. “Elmondtam, hogy a magyar kormány további intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy Magyarországon legyen az egyik legversenyképesebb és legvonzóbb befektetési környezet Európában. Többek között azt szeretnénk, ha Magyarországon lenne a legolcsóbb az ipari termelés energiaköltsége” – mondta Szijjártó Péter. A miniszter az Owens-Illinois és a Delphi vezetőit is tájékoztatta arról, hogy a magyarországi tevékenységük bővítéséhez a kormány milyen hozzájárulást tud adni. Szijjártó Péter találkozott Kurt Walker volt amerikai NATO-nagykövettel, a McCain Intézet vezetőjével is. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk