Üdvözölte a felvidéki magyarság önkormányzati tervezetét az Erdélyi Magyar Néppárt


Üdvözölte a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) önkormányzati modelljeinek tervezetét az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerdán, és autonómiatörekvéseik melletti következetes kiállásra buzdította a felvidéki magyarokat. “Testvérek és sorstársak vagyunk, mi, erdélyi és felvidéki magyarok. Ugyanazokkal a gondokkal és veszélyekkel küzdünk: elvándorlás és beolvadás. A megoldás is ugyanaz (ahogy azt a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács 2011-ben megfogalmazta): megmaradásunk és fejlődésünk egyedüli garanciája a területi, perszonális és sajátos jogállású autonómiaformák biztosítása” – olvasható az EMNP elnöke, Toró T. Tibor és az Országos Választmány elnöke, Zakariás Zoltán által álírt közleményben. Kifejezték meggyőződésüket, hogy minden nemzeti közösség alapvető joga, hogy döntsön saját jövőjéről. Úgy vélték, a felvidéki magyarság most közvitára bocsátott, önrendelkezésére vonatkozó koncepciója lehet az alapja az érdemi szlovák-magyar párbeszédnek, amelynek végső eredménye – az Európai Unió keretei között és a jogállamiság szellemében – a felvidéki magyarság fennmaradása és gyarapodása lesz. “Bízva a Kárpát-medencében élő magyar közösségek összefogásának erejében, valamint a magyar állam erre vonatkozó nemzetpolitikai felelősségvállalásában, kitartásra és autonómiatörekvéseik melletti következetes kiállásra buzdítjuk felvidéki sorstársainkat. Ebben bármikor számíthatnak az Erdélyi Magyar Néppárt szolidaritására, valamint szakmai és politikai partnerségére” – zárul az EMNP közleménye. A felvidéki MKP hétfőn hozta nyilvánosságra, illetve bocsátotta közvitára önkormányzati modelljeinek tervezetét. A tervezet készítői olyan törvény elfogadását javasolják a pozsonyi törvényhozásnak, amely lehetővé tenné a személyi elvű kisebbségi önkormányzat létrehozását Szlovákia azon településein, ahol a nemzeti közösségek számaránya nem éri el az 50 százalékot. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk