Szijjártó Péter: A nemzet akkor képes nagy dolgokra, ha egységes


Március 15. egyik legfőbb üzenete, hogy a magyar nemzet akkor képes nagy dolgokra, ha egységes – jelentette ki Szijjártó Péter Győrben, a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnáziumnak a nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezésén. A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc arra emlékeztet, hogy a magyar egy igazi szabadságszerető nemzet, amely kizárólag a szabadság rendjében érzi jól magát. “Büszkék lehetünk arra, hogy a nagyhatalmaknak, bár sokszor megpróbálták, nem sikerült megtörniük minket, fenn tudtunk maradni és ma örökösei lehetünk egy ezeréves keresztény kultúrának” – jelentette ki. Úgy vélekedett: 1848-ban azon gondolat köré szerveződött a nemzet, hogy az új legyőzi a régit. Ez azt jelentette, hogy a szabadság eszménye felülkerekedett a birodalmi alávetettségen. Most, 167 évvel később – folytatta a politikus – újra egy új korszak kapujában állunk. A világ változásai még viharosabbá váltak; ennek lehetőségeivel pedig élni kell, mert ami ma lehetőség, holnap csak ábránd lesz. A magyarok pedig az elmúlt évben bebizonyították, hogy az erősek és a bátrak nemzete, bebizonyították, hogy a magyar nagyra hivatott nemzet – állapította meg. Hozzáfűzte: ugyan mindig mindenkinek megadjuk a tiszteletet, ám ez nem összekeverendő az önfeladással és a behódolással. Ebben a helyzetben a magyarok bizalmával kitüntetett mindenkori kormányoknak azért kell dolgozniuk, hogy Magyarország érdekeit szem előtt tartva ne engedjenek a külső és belső nyomásnak – mondta. Nem elég, hogy a politikusok egy része akarja a sikert, ezt a többi között a fiataloknak is akarniuk kell. “Bennetek, magyar fiatalokban van Magyarország jövője, legyetek bátrak, mert megéri” – szólt hallgatóságához Szijjártó Péter. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk