Elindult a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-program


Mindent meg kell tenni a szórványban a magyarság fogyásának megállításáért és adott esetben ennek a folyamatnak a visszájára fordításáért – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor-program oktatási hetének indulásakor, hétfőn a fővárosi Magyarság Házában. Potápi Árpád János kiemelte: a kiutazó fiatalok vállalták, hogy a magyarságot képviselik a határokon túl, és mindent megtesznek a szórványban élők segítése érdekében. Rámutatott: a magyar nemzet létszámában és sok helyen arányaiban is fogy. Hozzátette, mindent meg kell tenni azért, hogy ezt a folyamatot lassítsák, hátráltassák, adott esetben a visszájára fordítsák. Az államtitkár kitért arra is, hogy a fogyás különösen drasztikus a szórványban élők körében, van, ahol a 75 százalékot is meghaladta az elmúlt évtizedekben. Eközben a tömbben élőknél a fogyás szinte észrevehetetlen, illetve van, ahol nem is fogy a magyarság. Kiemelte: a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára indított program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. Utóbbi helyeken is élnek is olyan magyar közösségek, amelyek tagjai családi kapcsolatok, munka miatt költöztek ki, de úgy gondolták, őket is bevonják a programba – jelezte. Minden helyszínt egyeztettek a külhoni magyar vezetőkkel, társadalmi szervezetekkel, politikai pártokkal, a történelmi egyházakkal, s ezután határozták meg azt is, hogy egy-egy területre hány ösztöndíjast küldenek ki. A program keretében ötven magyar fiatal utazik ki, a cél a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitásának megerősítése, a közösségi hálózatok kiépítésének segítése. Grezsa István, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztos kiemelte: a Kárpát-medencei szórvány 95 éve “olvad”, és a folyamat megállítása mellett a programmal az anyaország gondoskodását is szeretnék közvetíteni. Szavai szerint hűséget, reményt és hitet fognak tapasztalni a fiatalok a kijelölt helyszíneken. Jelezte: a kiutazók közül 18 nem anyaországi ösztöndíjas, de ez is a program célja, s az, hogy megtapasztalják, milyen sokszínű a Kárpát-medence. Reményét fejezte ki, hogy a programnak ugyanolyan sikere lesz, mint a Kőrösi Csoma Sándor-programnak. A programra 350 millió forintot különítettek el, időtartama 9 hónap lesz, és célja még, hogy nemzeti elkötelezettségű fiatalok számára tanulási lehetőséget biztosítson a szórványközösségekben. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk