Óriási felháborodás: eltávolították a kereszteket és kopjafákat az aracsi pusztatemplomból


Óriási felháborodást okozott a vajdasági magyar sajtóban a hír, miszerint eltávolították a kereszteket és a kopjafákat az aracsi pusztatemplom, az egyik legkorábbi vajdasági építészeti emlék mellől. A lépés háttere nem tisztázott. A 13. században épült, majd a török hódítás alatt megrongált román stílusú aracsi romtemplom az egyik legkorábbi építészeti emlék a Vajdaságban, kiemelt jelentőségű műemléknek számít a vajdasági magyarság, de Szerbia számára is. A templom a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus emlékhelyévé vált az utóbbi 25 évben. A Magyar Szó című újvidéki napilap csütörtökön azt írta, hogy “egyes információk szerint” a vajdasági tartományi műemlékvédelmi intézet munkatársai távolították el a “tájidegennek” nevezett kopjafákat és fakereszteket, valamint a haranglábat. A lap azt is közölte, hogy az eltávolított elemeket “gyakorlatilag a szemétbe dobták”, egy konténer mellett helyezték el. Filmforgatás miatt távolították el a kereszteket – mondta a Vajdasági RTV-nek Svetlana Bakic, a tartományi műemlékvédelmi intézet igazgatóhelyettese. Hozzátette: az Álom hava című film magyar-szerb koprodukcióban készül, és a film készítői azt kérték, hogy ideiglenesen távolítsák el a helyszínről az alkotásba nem illő elemeket. Kiemelte ugyanakkor, hogy a forgatást követően a szimbólumokat visszaállítják. Az Álom hava című történelmi tévéfilm forgatása 2009 óta, jelentős megszakításokkal zajlik, közben a koncepció is megváltozott, helyszíne azonban a törökdúlások által szinte teljesen elnéptelenedett Délvidék maradt. A produkció forgatókönyvírója és rendezője a magyarkanizsai Bicskei Zoltán, aki az MTI tudósítójának elmondta, a forgatás még nem kezdődött el, a felvételeket a jövő héten kezdik el. Azt nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a kereszteket és kopjafákat az ő kérésére távolították volna el. Ózer Ágnes, a Vajdasági Múzeum igazgatója szerdán az Újvidéki Rádióban felhívta a figyelmet arra, hogy az aracsi pusztatemplom és területe a tartományi műemlékvédelmi intézet fennhatósága alá tartozik. Korábban folytak tárgyalások arról, hogy a romtemplom környékét rendezik majd. Szerinte bárki is távolította el a kereszteket, azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy nem tájékoztatta a közvéleményt, így találgatásokra adott okot. Nem hivatalos információk szerint a keresztek, a kopjafák és a harangláb eleve törvénytelen módon kerültek a romtemplom mellé, egyrészt azért, mert közvetlenül műemlék mellé semmit sem lehet építeni vagy állítani, másrészt pedig senki nem kért engedélyt arra, hogy ott bármit is elhelyezzen. A most eltávolított elemek több mint tíz éve álltak ott. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk