Hungarikum lett a kürtős kalács


A Hungarikum Bizottság egyhangú döntéssel hungarikummá nyilvánította csütörtöki ülésén a kürtőskalácsot – jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón Budapesten. A Hungarikum Bizottság minden segítséget megad a kürtős kalács jogi védelméhez – tette hozzá a miniszter, aki az erdélyi, a székely és a magyar hagyomány részének nevezte ezt az édességet – írja az MTI. Kovászna Megye Tanácsa közleményben emlékeztetett, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület másfél évvel ezelőtt indítványozta a budapesti Földművelésügyi Minisztérium keretében működő bizottságoknál az elismerés megítélését, amelyhez hepehupás út vezetett, de végül a kezdeményezést siker koronázta.

Mint ismert, az új román kormány mezőgazdasági minisztere parlamenti meghallgatása során egyik céljaként jelölte meg, hogy hagyományos román termékként jegyeztessék be az EU-nál a kürtős kalácsot. Erről ►itt írtunk. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk