Böjte Csaba árváinak gyűjt adományokat a Három királyfi mozgalom


A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott erdélyi gyerekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítványnak gyűjt adományokat a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom a következő két szombaton – közölte a szervezet ügyvezetője pénteken az MTI-vel. Vigh József elmondta, hogy a mozgalom önkéntesei a budapesti Corvin Plazában december 5-én és 12-én várják az adományozókat, akiktől elsősorban “cipősdoboz ajándékokat”, tartós élelmiszereket és tisztítószereket kérnek. Hozzátette, az adományokat a mozgalom önkéntesei karácsony előtt viszik ki Erdélybe, ahol azokat Böjte Csaba alapítványa osztja szét a rászoruló gyerekeket befogadó családok és nevelőszülők között. Elmondta azt is, hogy a parajdi sóbányában ünnepséget is szerveznek az alapítvány munkatársaival, a Magyar Cserkészszövetség és a Pálferi Karitász önkénteseivel, amelyre 2500 gyermeket várnak. A Három Királyfi Három Királylány Mozgalmat Kopp Mária orvos-pszichológus hívta életre öt éve azzal a céllal, hogy Magyarországon megszülethessenek a fiatalok által tervezett, de később valamiért mégsem vállalt gyerekek. A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott dévai Szent Ferenc Alapítvány 84 erdélyi gyermekotthonában mintegy 2400 árva, vagy nehéz sorsú gyermek nevelkedik. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk