Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László RMDSZ-alelnök


Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke – erősítette meg maga a politikus szombaton az MTI-nek a marosvásárhelyi StiiTV helyi televízió adásában előző nap elmondottakat. Borbély László az MTI-nek elmondta: nem áll szándékában teljesen visszavonulni a politikából, tanácsaival továbbra is segíteni szeretné az RMDSZ munkáját, de azt már eldöntötte, hogy a szövetség 2015-ben esedékes tisztújító kongresszusán nem pályázik újabb alelnöki tisztségre, és újabb képviselői mandátumra sem jelölteti magát a 2016-os parlamenti választásokon. A politikus a generációváltás szükségességével magyarázta a tervezett háttérbe vonulását. Hozzátette, döntése nem számít újdonságnak az RMDSZ vezetői számára. “Ez a 25 év annyi elégtételt nyújtott nekem a politikában, hogy ezek után tudni kell azt mondani: jöjjenek mások” – nyilatkozta Borbély László. Hozzátette, a döntést személyesen hozta meg, senki nem sugallta, hogy vissza kellene vonulnia. A hatvanéves Borbély László az egyik alapítója az RMDSZ-nek. Egy ciklust leszámítva mindvégig az RMDSZ parlamenti képviselője volt, jelenleg a romániai képviselőház külügyi bizottságát vezeti. 1996-tól több kormányban is miniszteri vagy államtitkári tisztségeket töltött be. A szintén marosvásárhelyi Markó Bélával és Frunda Györggyel az RMDSZ politikáját meghatározó politikusok csoportjába tartozott az elmúlt 25 évben. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk