Az SZNT elvárja, hogy a kormány lépjen vissza a luxemburgi perből. „Románia kisebbségellenes országként mutatja magát”


A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elvárja, hogy a román kormány lépjen ki az Európai Unió (EU) bíróságán folyó perből, amellyel a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését szeretnék a kezdeményezők elérni. Románia, Szlovákia és Görögország a polgári kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte belépését a luxemburgi perbe. Izsák Balázs SZNT-elnök a Sepsiszentgyörgyön péntek délután tartott sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta, azért tartja értelmetlennek Románia belépését a perbe, mert ha az általuk kezdeményezett szabályozás európai normává válna, azzal Románia is nyerne. “Ha a Székelyföld a szabályozás alapján többletforrásokat kapna az Európai Uniótól, azok a források Romániába jönnének” – magyarázta az SZNT elnöke. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek azt mondta, a román kormány még 2013-ban, az RMDSZ kormányra lépése előtt fogadott el memorandumot a perbe való belépésről. “Amit akkor a Szociálliberális Unió (USL) kormánya eldöntött, azt nem lehet ma felülbírálni” – tette hozzá a kormányfő-helyettes. A luxemburgi perről szólva Izsák Balázs SZNT-elnök azt közölte, hogy a napokban kapta meg a bíróságtól az Európai Bizottság 95 pontban benyújtott írásos viszontválaszát. Kijelentette: a bizottság által felhozott érvek arról győzték meg, hogy régen nem a bejegyzés elutasításának a jogszerűségéről folyik a vita. Az érvek egy része a kezdeményezésük tartalmával kapcsolatos. Az SZNT elnöke szerint Románia azzal is kisebbségellenes országként mutatta magát, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén csak a román képviselők utasították el pártállástól függetlenül a nemzeti kisebbségekről készült, kedden elfogadott jelentést. Valamennyi más ország delegációjában voltak támogatói is a Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő által készített jelentésnek. Izsák Balázs kérdésre hozzátette, a gyűlésen nem vett részt az RMDSZ képviselője. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk