RMDSZ: a Legfelsőbb Bírói Tanács megsértette a szólásszabadság jogát


Az RMDSZ szerint a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) súlyosan megsértette a sajtó- és szólásszabadság jogát, amikor “politikai álláspontot fogalmazott meg” az RMDSZ által kidolgozott székelyföldi autonómiatervezet nyilvánosságra került munkaváltozatával kapcsolatban. A bírói tanács közleményében megkérdőjelezte az autonómiatervezet alkotmányosságát, megjegyezvén, hogy Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, és azokat a kitételeket is kifogásolta, amelyek a bíráskodásban is hivatalossá tennék a magyar nyelvet Székelyföldön. A Kelemen Hunor elnök, államfőjelölt által jegyzett szombati közleményben az RMDSZ az Európai Emberjogi Bíróság ítéleteiből idézve utasította el a Legfelsőbb Bírói Tanács állásfoglalását. Amint egy ítéletből idézte: “a demokrácia egyik alapvető jellegzetessége az a lehetőség, hogy az állam párbeszéddel, erőszak elkerülésével rendezheti kérdéses ügyeit, még akkor is, ha ezek a problémák módfelett nehezek és zavart keltőek”. Az RMDSZ vezetősége hozzátette: “az a tény, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács egy közérdekű téma közvitáját az igazságszolgáltatás tekintélyére és függetlenségére fenyegetőnek és a jogállamiság elveivel szemben erőszakosnak nevez, súlyos beavatkozás, illetve a sajtó- és szólásszabadság jogának porba tiprása”. Az RMDSZ felszólította ugyanakkor a bírói tanácsot, hogy mutasson be jelentést arról, hogy 2013-ban és 2014-ben miként alkalmazták az anyanyelvhasználat alkotmányos előírását az igazságszolgáltatásban. MTI

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk