A felvidéki Debrőd is kérte belépését a Székely Nemzeti Tanács kontra Európai Bizottság-perbe


A felvidéki Debrőd község is kérte, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) oldalán lépjen be az Európai Unió luxemburgi bíróságán zajló perbe, amelyet az SZNT képviselői az Európai Bizottság ellen indítottak a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük elutasítása miatt. Az újabb beavatkozási kérelemről Izsák Balázs, az SZNT elnöke számolt be hétfőn az MTI-nek a bíróságtól kapott értesítés alapján. Elmondta, Debrőd önkormányzata az egy főre eső támogatások eloszlásáról szóló több oldalnyi adattal támasztotta alá, hogy a magyar többségű települések hátrányt szenvednek a kohéziós politikában Szlovákiában. Az SZNT és partnerei által elindított európai polgári kezdeményezés éppen azt javasolta, hogy az Európai Unió kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. Izsák Balázs elmondta, a szlovákiai község beavatkozási kérelméhez november 10-ig nyújthatják be írásos álláspontjukat a perbe eddig beavatkozott felek. A felperes kezdeményezők oldalán korábban Magyarország kormánya, és a székelyföldi Kovászna megye önkormányzata kapcsolódott be, az alperes Európai Bizottság oldalán pedig Szlovákia, Görögország és Románia kormánya. Az SZNT elnöke szerint azért is fontos a pereskedés eme szakasza, mert a felek beadványaiból meg lehet ismerni a pereskedő országok, önkormányzatok, valamint az Európai Bizottság álláspontját a vitatott kérdésben. A nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés két elindítója azért perelte be az Európai Bizottságot, mert a testület úgy ítélte meg, hogy nem tartozik a jogalkotási hatáskörébe a szabályozásra javasolt kérdés. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk