Határozott fellépést kért a Jobbik a Romániából kitiltott politikusai ügyében


A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy valamennyi kitiltási ügyben határozottan lépjen fel. Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány támad, bizonyítékokat és tájékoztatást követel az amerikai beutazási tilalom ügyében, ugyanakkor más, a környező országokban ellenzéki képviselőket érintő ügyekben nem tesz semmit. Példaként hozta, hogy több jobbikos politikust kitiltottak Romániából és Ukrajnából, s ezekben sem értesítést, sem segítséget nem kaptak. Megemlítette azt is, hogy nemrég az ukrán határra érve tudta meg, hogy 5 évig nem léphet be az országba, s ennek indokát sem közölték vele. Szávay István felháborítónak tartotta a Külgazdasági és Külügyminisztérium hozzáállását és azt kérte: ne csak a kormányzathoz közel állók kitiltási ügyeivel foglalkozzon. Mint mondta, “nem állapot”, hogy egyenként tiltják ki azon politikusokat, akik a Kárpátalján élő magyarság lét- és jogbiztonságát tartják elsődlegesnek az ukrán válsággal összefüggésben. Jelezte azt is, hogy levélben fordult az Információs Hivatal felügyeletét ellátó Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, akitől információkat vár a kitiltásokról. A jobbikos politikus kérdésre időhúzásnak minősítette az André Goodfriend amerikai ügyvivő diplomáciai mentességének felfüggesztésére irányuló ügyészségi kezdeményezést, megjegyezve: a szándék szerinte az, hogy “minél bonyolultabb jogi csűrcsavarásba” menjenek bele. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk