Johannis a kommunizmus áldozataira emlékezett és kitüntetett egy volt politikai foglyot


Klaus Johannis államfő mandátumának első kitüntetését egy volt politikai fogolynak adományozta, és ebből az alkalomból megemlékezett a kommunizmus áldozatairól. Klaus Johannis a Románia Csillaga érdemrenddel tüntette ki Octav Bjozát, a romániai volt politikai foglyok egyesületének elnökét az 1989-es romániai forradalom és a román kommunista diktatúra bukásának 25. évfordulója alkalmából. A bukaresti elnöki hivatalban hétfőn megtartott ceremónián Johannis szorgalmazta a forradalom körülményeinek tisztázását, és azoknak a felelősségre vonását, akik a kommunizmus idején és a forradalom során visszaéléseket követtek el, embereket öltek meg. A kitüntetés odaítélését az elnök egyebek mellett azzal indokolta, hogy mandátumával új korszakot akar kezdeni, olyat, amelyben a valódi modellértékű embereket elismerik. Rámutatott: a volt politikai foglyokat erkölcsi példaképként lehet a fiatalabb nemzedékek elé állítani. Hangsúlyozta: a kommunizmust gyilkosságok és visszaélések révén juttatták hatalomra, és fennmaradását is hazugságoknak, valamint a terrornak köszönheti. Mint mondta, több száz ember ellenezte a kommunista diktatúrát, és ezt tudniuk kell a fiataloknak. “A partizánok, a kollektivizálást ellenző parasztok, a királyukat védő románok, az egyházukról lemondani nem akaró hívők, a hagyományaikhoz hű nemzeti kisebbségiek, a demokratikus pártok tagjai, az 1989-ben felháborodott állampolgárok mind nemet mondtak a kommunizmusra” – hangoztatta Iohannis. Felidézte, hogy 25 évvel az 1989-es forradalom után is még viták vannak az akkori eseményekről. Ezek nem fognak megszűnni – mondta -, amíg jogi szempontból nem derül fény az igazságra. “A román társadalom még nem gyógyult ki teljes mértékben a múlt betegségeiből. Az a tény, hogy szabadon sétálhatnak olyan személyek, akiknek vér tapad a kezéhez azáltal, hogy gyilkosságokat követtek el a kommunizmus ideje alatt vagy a forradalomkor, azt igazolja, hogy a román társadalom még mindig képtelen megtalálni és megbüntetni a felelősöket. Az igazságszolgáltatás felelőssége és kötelessége, hogy azonosítsa és a bíróság elé állítsa a vétkeseket, függetlenül attól, hogy az 1950-1960-as évek kommunista pribékjeiről vagy a forradalomkor visszaéléseket és gyilkosságokat elkövető személyekről van szó” – mondta Johannis. A kitüntetési ceremónián résztvett 17 volt politikai fogoly is, akiket összesen 300 év börtönbüntetésre ítéltek a kommunista hatóságok. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk