A román tiltások ellenére is március 10-e marad a Székely Szabadság Napja


A Székelyföldért Társaság a korábbi évekhez hasonlóan a Székely Szabadság Napján, 2015. március 10-én megemlékezést szervez Budapesten az 1854-ben kivégzett és várfogságra ítélt Habsburg-ellenes szabadságharcosok, székely vértanúk tiszteletére. A rendezvénnyel ugyanakkor tiltakozunk az ellen, hogy Románia hatóságai, immár nem is burkoltan, betiltva a Székely Nemzeti Tanács által tervezett marosvásárhelyi felvonulást, lábbal tiporják a romániai magyarokat, székelyeket is megillető demokratikus jogokat, de tiltakozunk a román kormány Székelyföldet felosztani szándékozó régiósítási terve ellen is. A rendezvényünk és a világ több pontján szervezett megemlékezéssel egybekötött tiltakozások létjogosultságát még jobban alátámasztja a román hatóságok Marosvásárhelyen elkövetett jogtiprása. A 2015. március 10-i budapesti megemlékezésre a Hősök terén – az előző évhez hasonlóan – a Tér Szépművészeti Múzeum felőli oldalán felállítandó színpad körül kerül sor, kedden délután 18:00 órakor. A rendezvény időtartama: 60-75 perc. A megemlékezés szervezésében és lebonyolításában részt vesznek a Magyarországon bejegyzett székely társegyesületek többsége is.

Jöjjenek el mindazok, akik együtt éreznek a székelyföldi magyarok megmaradásának egyetlen közjogi lehetőségével, a Románia keretén belüli, székelyföldi autonómia jogos követelésének ügyével! Hozzanak egy-egy gyertyát (mécsest), amelyet a színpad előtt színes mécsesekből kirakott Székelyföld határait körülállva, helyzetüket mélyen átérezve, velük szimpatizálva, örömtüzekként, erős bizakodással fogunk közösen, azonos időpontban, meggyújtani. A rendezvény költségeihez 100 illetve 200 Ft-os érmékkel lehet a helyszíni gyűjtőhelyeken hozzájárulni. A Székelyföldért Társaság elnöksége

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk