A Jobbik politikai menedékjogot sürget Markó Attilának


A párt azt kéri a kormánytól, hogy adjon menedékjogot a Magyarországon tartózkodó Markó Attilának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt parlamenti képviselőjének, akinek előzetes letartóztatását szerdán rendelte el a román legfelső bíróság. Szávay István, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselő MTI-hez eljuttatott közleményében a román jogállamiság gyalázatának tartja az előzetes letartóztatás elrendelését. Arra is kérte a kormányt, hogy adjon meg minden segítséget a román kommunizmus által államosított magyar ingatlanok visszaszolgáltatása kapcsán meghurcolt egykori képviselőnek. Emellett – mint írta – elvárják a magyar külügytől, hogy diplomáciai eszközökkel gyakoroljon nyomást az egész erdélyi magyar közösség megfélemlítését célzó koncepciós eljárás megszüntetése érdekében.

Az Agerpres hírügynökség szerdai jelentése szerint Markó Attila és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen március 9-én hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádlott távollétében hozott legfelső bírósági határozat nem jogerős, ellene 48 órán belül lehet fellebbezni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk