Nem lehet Székelyföld – bírósági ítélet


A Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a csíkszeredai önkormányzat autonómiapárti határozatát – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség. A táblabíróság az ítélet kedden kikézbesített indoklásában arra hivatkozott, hogy a csíkszeredai városi tanács túllépte a hatáskörét, amikor olyan döntést hozott, amely 153 település területi közigazgatási hovatartozására vonatkozik. A bíróság arra is hivatkozott, hogy az Európai Bizottság is elutasította két olyan európai polgári kezdeményezés bejegyzését, amelyek „etnikai alapú régiók létrehozására vonatkoztak”. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére eddig 54 székelyföldi önkormányzat fogadta el azt a határozatot, amelyben kinyilvánítják, hogy a Székelyföld nevű különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely számára sarkalatos törvény szavatolná az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv lenne a magyar is. Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa arra figyelmeztetett, hogy a törvényesség őreként ezentúl is meg fogja támadni a közigazgatási bíróságon az autonómiapárti határozatokat, és immár a joggyakorlat is azt igazolja, hogy „minden e tárgyban hozott határozat eleve el lesz utasítva”. A prefektus szerint Hargita megyében 35 település önkormányzata fogadta el az SZNT által javasolt autonómiapárti határozatot. A kormány képviselője valamennyi esetben a határozat érvénytelenítését kérte a bíróságon. 30 esetben alapfokon a határozatok érvénytelenítéséről döntött a bíróság, öt per még folyamatban van. Öt önkormányzat fellebbezett a döntés ellen, ezek egyike a csíkszeredai, amelynek ügyében a jogerős táblabírósági ítélet született. A határozatokat az önkormányzatok az SZNT javaslatára több nemzetközi szervezetnek is eljuttatták. Az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága nem találta illetékesnek magát abban, hogy a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatairól döntsön, ezért az ügyet visszautalta a kongresszus állandó bizottságának. Az SZNT azt követően kezdeményezte az autonómiapárti önkormányzati határozatok elfogadását, hogy a román kormány 2013-ban olyan régiósítási elképzelést mutatott be, amely Székelyföldet egy nagy román többségű régióba olvasztaná be. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk