Alvilági kapcsolatairól kérdezi a Fidesz a Jobbikot


A Fidesz szerint az elmúlt napok hírei alapján felvetődik a kérdés, hogy milyen kapcsolatot ápol a Jobbik bűnözői körökkel, és ebből mennyi bevétele van a pártnak. A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI-nek hétfőn küldött közleményében úgy fogalmazott: az elmúlt napokban kiderült, hogy “a Jobbikhoz kötődő emberek” között van embercsempész, aki bevándorlókkal üzletel, és van közöttük tolvaj, aki egy lakásba betörve készpénzt és értéktárgyakat tulajdonított el. “És van közöttük pénzhamisító, hiszen közismert, hogy a Jobbik eddigi nyékládházi elnöke ellen eljárás folyik pénzhamisítás miatt, amit az érintett be is ismert” – írták a kormánypártiak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk