Kezdődik! A román védelmi miniszter a határmenti lőtéren tett bejelentést


Szeptember 3-án avatják fel az új vezénylési központokat, az úgynevezett integrációs egységeket (NATO Forces Integration Unit – NFIU) a NATO keleti szárnyán – jelentette be szerdán Mircea Dusa román védelmi miniszter, aki az augusztus közepén kezdődött Swift Response 15 nemzetközi hadgyakorlat egyik romániai manőverén vett részt. Az Észak-atlanti Szövetség a Krím orosz annektálására és az ukrajnai válság fejleményeire reagálva a tavalyi walesi csúcsértekezleten döntött keleti szárnya megerősítéséről. Ennek érdekében Románia, Lengyelország, Bulgária és a három balti ország területén vezénylési központokat alakított ki a gyorsreagálású NATO-erők számára. A hat vezénylési központot egyszerre avatják fel jövő csütörtökön – közölte Dusa a moldovai és ukrán határ közelében fekvő Smardan-lőtéren, ahol olasz, spanyol, amerikai és román katonák részvételével rendeztek nagyszabású ejtőernyős gyakorlatot.

A bukaresti NFIU lesz az első romániai NATO-vezénylési központ – tette hozzá a tárcavezető, arra utalva, hogy Románia egy másik, hadosztály-szintű központ (Multinational Division South-Est Headquarters – MND-SE HQ) létesítését is elvállalta. Ez utóbbi a Románia és Bulgária területén létrehozandó integrációs egységek parancsnokságaként működik majd, és a délkeleti NATO-erők parancsnoki szerepének betöltésére is alkalmas lesz, ha egy tagállam elleni támadás a védelmi szövetség kollektív ellenlépését tenné szükségessé. A bukaresti hadosztály-parancsnokságot várhatóan jövőre bocsátják a NATO rendelkezésére, teljes operatív kapacitását pedig 2018-ra éri majd el.
Mivel a NATO és Oroszország közötti szerződés korlátozza a térségbe telepíthető haderőt, az Észak-atlanti Szövetség úgy kívánja megnyugtatni az orosz expanziótól tartó keleti tagországait, hogy előkészíti a gyorsreagálású NATO-erő számára a terepet. Ezt a célt szolgálja a jövő héten felavatandó hat vezénylési központ, és az is, hogy – Ashton Carter amerikai védelmi miniszter júniusi bejelentése szerint – az Egyesült Államok tüzérségi fegyvereket és más katonai felszerelést készül ideiglenesen áthelyezni kelet- és közép-európai országokba. A román sajtó egyelőre csak találgatja, hogy milyen amerikai nehézfegyverek érkeznek majd az országba, de Mircea Dusa védelmi miniszter az év folyamán több ízben tett bejelentéseket a román haderő fejlesztéséről. Legutóbb augusztus 15-én a haditengerészet ünnepén beszélt arról, hogy Románia két fregattjának folyamatos korszerűsítésén kívül új hadihajókat – elsősorban korvetteket – akar vásárolni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk