FUEN-elnökké választhatják Vincze Lorántot


Vincze Lorántot jelölték az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, a FUEN elnöki tisztségére. Az RMDSZ külügyi titkára jelenleg a szervezet alelnökeként tevékenykedik. A romániai magyar érdekvédelmi szervezet elnöke, Kelemen Hunor úgy véli, képviselőjük az RMDSZ egyik kisebbségi és külügyi szakpolitikusaként, tudása, tapasztalata és jó nyelvismerete révén a FUEN kiváló elnöke lenne. „Erdélyből azt szeretnénk, ha a FUEN folytatná azt a közös erőfeszítést, amelyet a kisebbségi polgári kezdeményezéssel közösen elindítottunk.

Meggyőződésem, hogy Vincze Loránt elnökként az őshonos közösségeknek ezt a korábban példátlan mértékű együttműködését és szolidaritását hasznosítani tudja” – mondta az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor. A FUEN tisztújító küldöttgyűlését a május 18−22-a közötti kongresszus keretében lesz május 21-én, a lengyelországi Boroszlóban. az RMDSZ-tájékoztató alapján

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk