Botrányos! Elvesztek 3 millió külföldi választóról szóló adatok


A ►Romania libera című lap írta meg, hogy a külügyminisztérium nem találja az archívumában azokat az iratokat, amelyekből kiderül, kik éltek szavazati jogukkal az ország határain túl a 2012-es referendumon. Mint ismert, a négy évvel ezelőtti népszavazást Traian Basescu akkori államfő felfüggesztése kérdésében rendezték, s bár az urnákhoz járulók többsége hozzájárulását adta a kezdeményezéshez, a referendumot mégis érvénytelennek nyilvánították, mert nem volt meg a szükséges többség. A szervezésben, illetve mozgósításban elkövetett szabálytalanságok miatt emlékezetes módon a Szociáldemokrata Párt mostani elnöke, Liviu Dragnea felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A Romania libera, amely Könnyelműség vagy szabotázs? címmel ismerteti az ügyet, most azt írja, hogy elképzelhető, a dokumentumokat szándékosan eltüntették, mert azokban hamis információk szerepelhettek. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk