Innen kiderül, mennyi pénzt kaptak júniusban a pártok az államtól


Egymillió kétszázezer lejes támogatásban részesültek a román politikai pártok júniusban az állami költségvetésből, közölte az Állandó Választási Hatóság. A legtöbb pénzt a 2006. évi 334-es törvény 24. cikkelyében megszabott algoritmus alapján a Nemzeti Liberális Párt kapta, valamivel több mint 532 ezer lejt. A június 5-ei önkormányzati választások nyertesének tekintett Szociáldemokrata Pártnak 444,2 ezer lejt juttattak, míg a Románia Haladásáért Szövetségnek, az UNPR-nek csaknem 207 ezer lej járna, ezzel a sorrend harmadik helyét foglalja el a párt, amely országos választáson eddig még nem méretkezett meg.

Ennél ötször kevesebb pénzt kap a Călin Popescu Tăriceanu-féle, Liberálisok és Demokraták Szövetsége, tételesen 43,1 ezer lejt, illetve a listán szerepel még a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt is, 3741 lejjel. Az UNPR és a parasztpárt támogatását azonban nem utalják ki, az Állandó Választási Hatóság elnökének döntése alapján, ennek okát azonban nem részletezték. A listán nem szerepel az RMDSZ, ugyanis a magyar érdekvédelmi szervezet a magyar nemzeti kisebbségnek járó összegek felett rendelkezhet. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk