Négyen akarták megerőszakolni a tinilányt a házibuliban


Egy 17 éves lányt akart megerőszakolni négy fiatalember részegen egy kunszentmiklósi házibuliban. A 2013 októberében történt ügyben most emelt vádat az ügyészség. A két 23 éves fiatalember, illetve 20 és 25 éves társaik aznap éjjel nagyon sok alkoholt ittak a buliban, ahol ott volt a 17 éves lány is, akiről ketten közülük azt is tudták, hogy még nincs 18 éves, tehát fiatalkorú. A házibulin – amin egyébként más férfiak is ott voltak – incselkedtek, flörtöltek a lánnyal, akinek ez először még tetszett is. 22 óra körül azonban az elfogyasztott alkohol miatt az I. rendű vádlott – az egyik 23 éves fiatal – a szobából éppen kilépő, rövid ruhában lévő lány ruhája alá, a combjai közé nyúlt. Ekkor kezdődtek számára a borzalmak. Bár a házibuli többi résztvevője csak nevetett a látottakon, és eleinte nem segített rajta senki, végül mégis voltak, akik nem hagyták, hogy az erőszak megtörténjen. A vádlottak közül ketten előzetes letartóztatásban, egyikük házi őrizetben, negyedik társuk pedig szabadlábon várja a tárgyalást. A főügyészség valamennyiüket szexuális erőszak bűntettével vádolja. A lány életkorával tisztában lévő két vádlott akár 15 évet is kaphat. Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk