Maláj utasszállító – Hollandia háborús bűnök ügyében vizsgálódik


Gyilkosság, háborús bűnök és a repülőgép szándékos lelövése ügyében indított vizsgálatot a holland vádhatóság a maláj légitársaság MH17-es járatának katasztrófája miatt – közölte hétfőn a sajtóval egy ügyészségi szóvivő. A holland törvények lehetővé teszik, hogy a holland hatóságok bárki ellen vádat emeljenek, aki háborús bűnt követ el az ország állampolgárai ellen. A csütörtökön Kelet-Ukrajnában szerencsétlenül járt repülőgép fedélzetén tartózkodó 298 emberből 193 volt holland. A katasztrófát senki sem élte túl. Mindeközben délelőtt a parlament egyik bizottságának meghallgatásán Mark Rutte holland kormányfő szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba Oroszországgal szemben, amennyiben Moszkva nem segíti megfelelően a katasztrófa körülményeinek feltárását. “Világos, hogy Oroszországnak latba kell vetnie a szakadárokra gyakorolt befolyását” – szögezte le Rutte, majd hozzátette: “ha a következő napokban sem lesz megfelelő a hozzáférés a katasztrófa helyszínéhez, akkor minden politikai, gazdasági és pénzügyi eszköz rendelkezésre áll azokkal szemben, akik ezért közvetve vagy közvetlenül felelőssé tehetőek”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk