Tömegszerencsétlenség: egyszerre 52 autó égett ki a fürdő parkolójában


Nem volt kellemes vasárnapjuk azoknak, akik a szlovákiai sladkovicovoi fürdőnél próbáltak felfrissülni, hiszen eddig ismeretlen okból délután 5 óra körül tűz keletkezett egy olyan mezőn, ahol a látogatók parkoltak. A hatóságok még vizsgálják, mi okozta vasárnap délután azt a tüzet, nagy valószínűséggel egy épp leállított autó forró katalizátora gyújtotta be a hosszan tartó hőség miatt száraz aljnövényzetet. A tűzoltók nyolc járművel mentek ki a helyszínre, és gyorsan megfékezték a lángokat. A kérdéses területet egyébként kifejezetten a fürdő látogatóinak tartják fenn, nem vadparkolókról van szó. Csodával határos módon nem történt személyi sérülés a tűz miatt, azonban 52 autó égett el pillanatok alatt.

Olyan gyorsan terjedtek a lángok, hogy sok sofőr nem is tudott odaszaladni autójához, hogy biztonságba helyezze azt, és fürdőruhában, kezében a slusszkulccsal nézte végig a pusztítást. Az első becslések szerint mintegy 470 000 euró kár keletkezett.
► Autó-Motor

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk