Parkoló autókkal ütköztek a rendőrök Marosvásárhelyen – íme, az eredmény


Baleseti helyszínelésre siettek azok a rendőrök, akik maguk is balesetet okoztak Marosvásárhelyen, a meggyesfalvi negyedben. A történtek okáról megoszlanak a vélemények. Miközben a szemtanúk azt állították, hogy nagyon gyorsan hajtottak, és a mellékutcában legalább százzal mehettek, a rendőrautó vezetője – bár elismerte, hogy siettek – azt hajtogatta, hogy nem voltak nagy sebességben, viszont egy kb. 7 éves gyermek az autójuk elé ugrott, és hogy elkerülje a gázolást, jobbra rántotta a kormányt. Ennek következtében azonban nekiütközött az ott parkoló két gépkocsiba, amelyekben jelentős kárt okozott, jelentette a Pro TV.

A közlekedési rendőrség eljárást indított az ügy körülményeinek megállapítására.
A rendőrségnél belső vizsgálat is indult. ► mediatica | ► Fotó: stirileprotv

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk