Vádemelés az egymással szemben haladó vonatok ügyében


Vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy mozdonyvezetővel, valamint két forgalmi szolgálattevővel szemben, akik a vád szerint több közlekedési szabályt is megszegtek, és ennek következtében tavaly szeptemberben egymással szemben, ugyanazon a vágányon haladt egymás felé két vonat Kelenföld és Háros között – közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész szerdán. Ibolya Tibor közleményében azt írta: 2013. szeptember 14-én a vasútvonal felújítása során Albertfalvánál megrongáltak egy kábelt, ezért Kelenföld és Háros között leállt a biztosítóberendezés. Emiatt speciális közlekedési rendet léptettek életbe: a két állomás között egy vágányon egyszerre csak egy vonat közlekedhetett csökkentett sebességgel, és ezért a vasúti forgalomban késések alakultak ki. Kelenföldön a vasúti forgalmat irányító forgalmi szolgálattevők mindent megtettek azért, hogy a forgalom minél kevesebb késéssel haladjon, a vádhatóság szerint megszegtek több, a forgalom biztonságát szolgáló és “az egyidejű ellenirányú menetek, végső soron az azonos vágányra kerülés vagy összeütközés veszélyét kizáró szabályt”. Ezért történhetett meg az, hogy a Kelenföldről elinduló mozdonyvezető, aki maga is több szabályt megszegett (nem vett figyelembe egy megállásra utasító jelzőt, nem vette észre, hogy a váltó nem az ő vonatának van beállítva, ezért azt megrongálva helytelen vágányra haladt ki) végül azon a vágányon indult el Kelenföldről Háros felé, amelyen már jött vele szemben a Háros felől szabályosan érkező InterCity. Miután a mozdonyvezetők meglátták egymást, gyorsfékezéssel megállították a vonatokat. A két vonat egymástól 135 méterre állt meg.

A történtek során senki sem sérült meg, de az ügyészség szerint ennek veszélye fennállt. A vonatok megállásától kezdve 4 órán keresztül az érintett vágány ki volt zárva a forgalomból. A pálya helyreállításáig teljesen vagy részlegesen összesen 20 személyszállító vonat maradt el, ezen túlmenően a forgalmi zavar több mint 30 személyszállító vonatnál okozott jelentős késéseket. ► MTI ► index
Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk