Nincs személyi felelőse a vonat kisiklásának (+ fotók)


Több mint ötvenen utaztak azon a vasúti szerelvényen, amely kedden este kisiklott Sárvár és Celldömölk között, a Vas megyei Ostffyasszonyfa állomás közelében, a balesetben nem sérült meg senki – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint a szerelvény négy kocsija szaladt le a sínről, de a vonat annyira lassan haladt, hogy nem borultak fel. Hozzátette: a sárvári tűzoltók segítettek a jármű áramtalanításában és átvizsgálásában, az utasokat az ostffyasszonyfai állomás várótermében helyezték el és vonatpótló autóbusszal szállították tovább. A Mávinform megerősítette, a Szombathelyről Veszprémbe közlekedő személyvonat hat vagonja közül négy siklott ki a váltón, a pályatest súlyosan megrongálódott.

A rendőrség és a MÁV szakemberei megkezdték a baleset körülményeinek vizsgálatát, a vasúttársaság megrendelte a vonatpótló buszokat. Both Ferenc, a MÁV sajtóügyeletese közölte azt is, hogy a helyreállítás előreláthatóan több napot vesz igénybe. A buszos átszállás és a hosszabb menetidő miatt az erre közlekedő vonatok utasainak 35-40 perc késésre kell számítaniuk. Lórántfy Mária, a Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: kivonultak a baleset helyszínére, de információja szerint nem volt sérültje a balesetnek, senkit nem kellett kórházba szállítani. MÁV: Akár több napig is tarthat a helyreállítás Hosszabb ideig, akár több napig is eltarthat a kedd esti, személyi sérüléssel nem járó vonatbalesetben megrongálódott vasúti pályaszakasz helyreállítása Sárvár és Celldömölk között a Vas megyei Ostffyasszonyfa állomáson – közölte az MTI érdeklődésére szerdán Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese. Tájékoztatása szerint a vasúti pálya és a felsővezeték is megrongálódott, oszlopok dőltek ki és vasúti jelzőberendezések is cserére szorulnak. Elmondta, az éjszakai órákban tomboló szélvihar hátráltatta a munkát, ezért a daru csak reggel hat órakor kezdte meg a négy kisiklott személyvagon visszahelyezését a sínekre. Közlekedésbiztonsági Szervezet: emberi mulasztás nem történt A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálata szerint a kedden a Vas megyei Ostffyasszonyfán történt vonatbalesetkor az állomás váltói a megfelelő irányban álltak. A baleset előtt vaddal ütközött a szerelvény. A szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írták, vizsgálatuk szerint a vonat útja az állomáson megfelelően volt előkészítve: a váltók a megfelelő irányban álltak, és a bejárati jelző szabad jelzést mutatott. A hat kocsiból álló személyvonat négy kocsija már a bejárati jelző utáni első váltón kisiklott és elhagyta a vasúti pályát: két kocsi keresztbefordult, elfoglalva három vágányt, a másik két kocsi alól kiszakadtak a kerekek, és a kocsik az ágyazatba süllyedve álltak meg – állapították meg.
A tájékoztatás szerint a szakemberek mind a három érintett váltót megrongálódva találták, és a váltó rudazatának fedelei sem voltak a helyükön. Ezeket szétszóródva, erősen megrongálódva találták meg. A pálya mellett találtak meg egy, a mozdony aljához tartozó fedelet, ez nagy valószínűséggel akkor rongálódott meg, amikor az állomás előtt hozzávetőlegesen két kilométerrel egy vaddal ütközött a mozdony – ismertették. Hozzátették: ezután azt vizsgálják, hogy ez az ütközés mennyiben járult hozzá a kocsik kisiklásához, illetve, hogy van-e egyéb olyan műszaki körülmény, amely önmagában is előidézhette a balesetet, vagy felerősíthette a már korábban beinduló eseménysorozatot. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk