Jogerősen hét és fél, illetve kilenc év börtön az algériai késes rablóknak


A Debreceni Törvényszék hét és fél, illetve kilenc év szabadságvesztésre ítélte jogerősen azt a két algériai menekültet, akik 2013 májusában késsel felfegyverkezve raboltak ki két lányt Debrecenben. A másodfokú bíróság ugyanakkor fegyházról börtönre enyhítette a Debreceni Járásbíróság elsőfokú ítéletét – közölte a törvényszék szóvivője szerdán az MTI-vel. Tatár Tímea elmondta: a két férfit a szabadulásukat követő időszakra tíz évre kiutasították Magyarországról. Hutkai Marianna tanácselnök indoklásában kiemelte: a szabadságvesztés mértékét illetően a törvényszék osztotta az ügyészség álláspontját, miszerint példás, de nem túlzott büntetésről van szó. A végrehajtási fokozatban ugyanakkor a másodfokú tanács úgy határozott, hogy van mód enyhítésre. A vádlottak fiatal felnőttek, idegen országban vannak fogva tartva, nem ismerik a nyelvet, így nehezebben viselik a fogva tartást. A Debreceni Törvényszék emiatt mérsékelte börtönre a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát. A két fiatal algériai a debreceni menekülttáborban élt, és menedékkérelmük elbírálása miatt tartózkodtak Magyarországon; 2013. május 20-án éjszaka támadtak rá egy hazafelé tartó ikerpárra a Mátyás király utcában: K. Mohamed az egyik lány nyakához kést szorított, S. Ahmed a másik lányt földre rántotta és kétszer ököllel arcul ütötte. Egyikőjük válláról a táskát tépték le, másikuk kezéből a telefont csavarták ki, majd futásnak eredtek. A közelben lakó lányok hazarohantak és értesítették a rendőrséget. A járőrök a Sámsoni úti befogadó állomás felé menekülve találták meg a két rablót. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk