Hulladékgyűjtő teherautó hajtott a tömegbe Glasgow-ban – 6 halott, 7 súlyos sérült


Hatan haltak meg hétfőn Glasgow belvárosában, ahol egy hulladékgyűjtő teherautó a tömegbe hajtott. A legnagyobb skót város rendőrsége hétfőn este hivatalosan is megerősítette azokat a korábbi médiaértesüléseket, amelyek szerint a szerencsétlenségben hatan vesztették életüket. A rendőrség hangsúlyozta azt is, hogy semmilyen jel nem utal terrorcselekményre. A balesetben heten súlyosan, többen könnyebben megsérültek. A BBC televíziónak több szemtanú is arról számolt be, hogy a teherautó vezetője a kormánykerékre ráborulva, eszméletlen állapotban volt, amikor a jármű felhajtott a járdára, és ott hetven méter haladt, mielőtt egy szálloda falának ütközve megállt. A súlyos incidens Glasgow központjában, az áruházakkal szegélyezett George Square-en történt. A teherautó a karácsonyi vásárlók tömegébe hajtott bele. A sofőrt a rendőrség beszámolója szerint kórházba szállították; állapotáról nem hangzott el hivatalos tájékoztatás. David Cameron brit miniszterelnök hétfőn este nyilatkozatban fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak. Glasgowban a tavalyi karácsony előtt nem sokkal szintén súlyos baleset történt: akkor a nagyváros egyik zsúfolt pubjára zuhant egy rendőrségi helikopter. Abban a szerencsétlenségben tízen vesztették életüket – köztük a pilóta és a gépen utazó két rendőrtiszt, valamint a pubban tartózkodók közül heten -, harminckét ember megsérült. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk