Tizenhat év börtön gyermekek elleni szexuális bűncselekményekért


Tizenhat évi szabadságvesztésre ítélték pénteken Gary Glittert gyermekek ellen több évtizede elkövetett szexuális bűncselekmények miatt. A hetvenes évek glam rock korszakában még világsztárként ünnepelt, 70 éves angol rockveterán – akinek eredeti neve Paul Gadd – a vád szerint három gyermekkorú lány sérelmére követte el a terhére rótt bűncselekményeket 1975 és 1980 között. Glitter ellen gyermekek elleni nemi erőszak többrendbeli kísérlete, illetve tényleges nemi erőszak címén emeltek vádat, és az esküdtszék február elején bűnösnek mondta ki az egykori énekest. A súlyos börtönbüntetésről szóló ítéletet pénteken hirdette ki a londoni Southwark kerület koronabírósága. A vádpontok egyike szerint Glitter 1977-ben egy 12 éves lánnyal szexuális kapcsolatot létesített, miután pezsgővel leitatta. Egy másik áldozata nyolcéves volt, amikor 1975-ben megpróbálta megerőszakolni. Glitter a per során mindvégig tagadta a bűncselekmények elkövetését, és azzal vádolta egykori áldozatait, hogy kitalálták a szexuális támadásokról szóló történeteket. Gary Glitter azonban már korábban is többször összeütközésbe került a törvénnyel pedofil bűncselekmények miatt. Vietnamban 2006-ban három év börtönre ítélték azzal a váddal, hogy ottani villájában, illetve egy szállodában két 11 éves kislánnyal hált. A volt rocksztárt előzőleg, 1998-ban egy brit számítógép-áruházban is őrizetbe vették, miután javításra bevitte személyi számítógépét, és az áruház technikusai több ezer, gyermekekről készült pornográf fotót találtak a gépre tárolva. Glittert annak idején fél év börtönre ítélték, de csak két hónapot ült le belőle. Gary Glittert három éve vették ismét őrizetbe gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények gyanújával. Az ellene indított eljárás annak a kiterjedt nyomozásnak a része volt, amelyet a Scotland Yard a BBC közszolgálati médiatársaságnál akkoriban kirobbant súlyos pedofilbotrány ügyében kezdett. A vizsgálat előzményeként kiderült, hogy a BBC valaha legnépszerűbb könnyűzenei műsorvezetője, a 2011 októberében 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile – aki rendszeresen gyermekműsorokat is vezetett – évtizedeken keresztül súlyos szexuális bűncselekmények sorát követte el gyermekkorú lányok és fiúk sérelmére. A Scotland Yard nem részletezte, miként került a Savile-ügy vizsgálata során a hatóságok látókörébe Gary Glitter, de a BBC annak idején idézett egy tanút, aki elmondta, hogy látta, amint Glitter egy iskoláskorú lánnyal létesít szexuális kapcsolatot Savile öltözőjében, a BBC londoni székházában. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk