Egy román sofőr megpróbálta megelőzni a várakozó járműveket – ez lett belőle


A rendőrök megállították a járművet, a sofőr románul közölte, hogy nem veti alá magát a rendőri intézkedésnek, majd gázt adott, ekkor sodorta el az intézkedő főtörzsőrmestert, a rendőr nem sérült meg. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint két határrendész a feltorlódott kamionsor miatt irányította a forgalmat a 43-as főúton Nagylak közelében csütörtök délután. Egy román sofőr azonban megpróbálta megelőzni a várakozó járműveket.

A rendőrök megállították a járművet, a sofőr románul közölte, hogy nem veti alá magát a rendőri intézkedésnek, majd gázt adott, ekkor sodorta el az intézkedő főtörzsőrmestert, a rendőr nem sérült meg. Társa felugrott a jármű lépcsőjére, és gázspray-vel a vezetőfülkébe fújt. A 44 éves román férfi ezután megállt. A rendőrök előállították a sofőrt, és – ügyészi utasításra – őrizetbe vették. Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás, amit a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Szegedi Nyomozó Ügyészség folytat le – tudatta a százados. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk