A görög válogatott tagjai sérültek meg a ferihegyi gyorsforgalmin


A görög labdarúgó-válogatott három tagja sérült meg a Ferihegyi repülőtérre vezető úton hétfő reggel történt halálos balesetben – közölte a görög nagykövetség sajtóattaséja az MTI-vel. Nikolaosz Vlahakisz elmondta: Vangelisz Morasz, Panajotisz Tahcidisz és Jannisz Fetfacidisz sérültek meg a balesetben. Mindhárman Olaszországban légióskodnak, ezért nem a csapattal utaztak, hanem külön taxival mentek. A futballisták könnyebb sérülést szenvedtek. Jelenleg a Honvéd kórházban ápolják őket, de előre láthatóan még hétfőn kiengedik mindhármukat. A játékosokat a kórházban meglátogatta a görög konzul is – mondta a sajtóattasé. A Görög Labdarúgó Szövetség szintén megerősítette: három játékosuk volt érintett a balesetben, s kórházba szállításukat követően kiderült, nem szenvedtek komoly sérüléseket, állapotuk kielégítő. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon történt balesetben többen megsérültek, egy ember a helyszínen meghalt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk