Halálos baleset: elhagyhatta a kórházat a görög labdarúgó-válogatott két játékosa


Elhagyhatta a kórházat a görög labdarúgó-válogatott két játékosa, akik hétfő reggel sérültek meg egy halálos áldozattal is járó balesetben a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton. Harmadik társuk még kórházban van, de a nap folyamán őt is kiengedik – mondta a görög nagykövetség sajtóattaséja az MTI megkeresésére délután. Nikolaosz Vlahakisz tájékoztatása szerint Vangelisz Morasz és Panajotisz Tahcidisz elhagyta a Honvédkórházat, Jannisz Fetfacidiszt később engedik ki. Előbbi két játékos állapotáról azt közölte: jól vannak, szállodájukban pihennek. Göndöcs Bernadett, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese délelőtt az MTI-nek elmondta: a balesetben egy személyautó és egy taxi ütközött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a Felsőcsatári út és a Szemere utca közötti szakaszon történt balesetben egy ember a helyszínen meghalt, többen megsérültek. Több órára mindkét irányban teljes szélességében lezárták a ferihegyi gyorsforgalmi utat.

Korábban a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az autóbaleset sérültjei közül három görög állampolgárt mentővel vittek a Honvédkórház sürgősségi betegellátó centrumába. Mindhárman fej- és lábsérüléseket szenvedtek. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk