Szándékosan zuhant a géppel egy pilóta 75 utassal a fedélzeten


Szándékosan 2500 métert zuhant a pilóta az amerikai Skywest légitársaság Buffalóba tartó járatával, miután az utasok sorra kezdtek elájulni a fedélzeten. Az Embraer 175-ös típusú gép 75 emberrel a fedélzetén 12 ezer méter magasan repült, amikor az első utas váratlanul rosszul lett és elájult – idézte fel a Blikk. Pár percen belül két másik ember veszítette el az eszméletét, és többen is rosszullétre panaszkodtak, ezért a stewardess jelentést tett a kapitánynak. A pilóta arra gyanakodott, hogy a kabinnyomásért és oxigénellátásért felelős rendszer ment tönkre, ezért szabályosan zuhanórepülésbe tette a gépet, hogy minél előbb elérjék azt a magasságot, ahol már kisegítő eszközök nélkül is elég sűrű a levegő és viselhető a nyomás.

A zuhanástól azonnal pánik tört ki a gépen, ami érthető is a Germanwings egy hónappal ezelőtti tragédiája miatt. A buffalói esetben egyébként nem tudni, mitől ájultak el az utasok, ugyanis a gép átvizsgálásakor nem találtak nyomáshibát.
MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk