Rossz kart húzott meg a pilóta – a gép lezuhant, 43 halott


Egyértelművé vált, hogy a TransAsia légitársaság február elején Tajvanon lezuhant ATR 72-600 típusú repülőgépének pilótája az egyik hajtómű meghibásodását követően tévedésből a másik, működő hajtóművet kapcsolta ki kézzel. A balesetnek 43 halálos áldozata volt. A Tajvani Repülésbiztonsági Tanács (ASC) csütörtökön nyilvánosságra hozta a repülőgép pilótafülkéjének hangrögzítője által felvett kommunikáció szószerinti leiratát. Ebből világossá vált, hogy a repülőgép jobb oldali hajtóműve nem sokkal a felszállás után meghibásodott, amire egy hibajelzés figyelmeztette a személyzetet. Ezt követően azonban Liao Csien-cung kapitány tévedésből a működő hajtómű gázkarjához nyúlt, s ezzel a bal oldali hajtómű üzemanyag ellátását megszakítva leállította azt. “Hűha, rossz gázkart húztam meg!” – hallható a feketedoboz felvételén nyolc másodperccel a becsapódás előtt.

A legénység ezt követően vészhelyzetet jelentett, közölve a hajtómű meghibásodását. Liao megpróbálta még újraindítani az elvben működőképes hajtóművet, de nem járt sikerrel. 16 másodperccel később az adatrögzítők leálltak, megtörtént az, amire a pilótafülkében tartózkodó, kiképzésben résztvevő első tiszt még utoljára figyelmeztetett: “becsapódás, becsapódás, felkészülés a becsapódásra!” A Transasia Airways GE-235-os számú járatának B-22816 lajstromjelű ATR 72-600-as repülőgépe, amely még egy éve sem volt szolgálatban, február 4-én, röviddel a felszállást követően csapódott a Keelung nevű folyóba a tajpeji Szungsan repülőtértől mintegy öt kilométerre. A gép fedélzeten tartózkodó 58 ember közül a mentők 15-öt élve mentettek ki a roncsokból, 43-an meghaltak. A repülőgép bal szárnya a folyóba zuhanást megelőzően egy autóúton közlekedő taxinak ütközött, a taxiban ketten megsérültek. A tajpeji jelentés arra is kitér, hogy a kapitány, a légierő volt pilótája, aki 2009-től repült utasszállító gépeken, 2014-ben csak a második szimulátoros vizsgán felelt meg. Egyébként csaknem ötezer repülési órával rendelkezett ATR 72-es gépeken. A dokumentum szerzői hivatalosan nem állapítanak meg egyértelmű felelősséget. A nyomozás teljes anyagát, javaslatokkal jövő év áprilisban hozzák nyilvánosságra. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk