Migránsokkal teli magyar kamiont tartóztatott fel a cseh rendőrség


Mintegy 80 illegális bevándorlót szállított az a magyar rendszámú kamion, amelyet pénteken délelőtt tartóztatott fel a cseh rendőrség a D5-ös autópályán Nyugat-Csehországban – jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió pénteken. “Megerősíthetem, hogy megállítottunk egy kamiont, amelyben több tucatnyi személyt találtunk. Jelenleg vizsgáljuk a részleteket, folyik az érintettek azonosítása, állampolgárságuk megállapítása” – közölte Ivana Jelínková, rendőrségi szóvivő. A magyar kamion Németországba tartott. Jelínková később elmondta, hogy a magyar tehergépkocsiban 76 külföldi állampolgár, köztük 23 gyermek volt. Az illegális bevándorlókat, akik személyi iratok nélkül utaztak, és a rendőrség szerint pakisztáni, afganisztáni és szíriai állampolgárok, kihallgatásuk és azonosításuk után menekülttáborban helyezik el. A televízió szerint a magyar rendszámú kamiont a Tachov város közelében fekvő Ostrov u Stríbra településnél állította meg a rendőrség. Jelínková megerősítette, hogy a kamion vezetője külföldi állampolgár. “A menekülteket most átveszi az idegenrendészet, hogy azonosítsa őket. A kamion sofőrje ellen eljárást indítottunk, de kihallgatására még nem került sor” – nyilatkozott Jan Michalec, a tachovi bűnügyi rendőrség főnöke a Novinky.cz hírportálnak. A Novinky.cz úgy tudja, hogy a kamion sofőrje magyar állampolgár. “A tehergépkocsi sofőrjét és kísérőjét meg nem engedett határátlépés szervezésének és lehetővé tételének gyanújával őrizetbe vettük. Amint megkezdődik ellenük a büntetőeljárás, mérlegelni fogjuk, hogy az államügyésznek javaslatot tegyünk előzetes letartóztatásukra” – pontosított Jelínková. A hírportálon közölt rövid videofelvétel szerint, amelyen a magyar rendszámú kamion látható rendőrautók gyűrűjében, a gépjármű kék ponyváján az M&M Hungária Kft. felirat olvasható. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk