Egy év hat hónap börtönre ítéltek egy román embercsempészt


Gyorsított eljárásban jogerősen egy év hat hónap börtönre ítéltek egy román állampolgárságú embercsempészt, aki hétfőn hat szíriai állampolgárnak nyújtott segítséget a magyar államhatár jogellenes átlépéséhez – közölte a Fejér Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. Azt írták, a férfi Budapesten vett fel a gépkocsijába – a hatóságok előtt ismeretlen emberrel létrejött megállapodás alapján – hat szíriai állampolgárt, hogy őket anyagi ellenszolgáltatásért cserébe Németországba szállítsa. A tájékoztatás szerint a szír utasok közül öten útlevéllel ugyan rendelkeztek, de a határ átlépéséhez szükséges vízummal nem, valamint kezdeményezték a menekültként való elismerésükre irányuló eljárást a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál. Az embercsempészt a rendőrség az M1-es autópályán tartott közúti ellenőrzésen leplezte le, és az ügyészség gyorsított eljárásban, “vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt” három napon belül bíróság elé állította. Közölték, a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a gyanúsítottat 1 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, emellett három évre kiutasította az ország területéről, a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit pedig elkobozták. Az ítélet jogerős. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk