Nyolcévest lőtt le 11 éves az USA-ban


Őrizetbe vettek egy tizenegy éves fiút a Tenessee állambeli White Pine-ban, miután lelőtte a szomszédban lakó nyolcéves kislányt egy sörétes puskával azért, mert a lány nem akarta neki megmutatni két kölyökkutyáját – közölte G.W. McCoig, Jefferson megye seriffje helyi idő szerint hétfőn. A seriff elmondta: a lakókocsiparkban lakó fiú megkérdezte az otthona ablaka előtt tartózkodó három kislány közül az egyiket, megmutatja-e neki a kiskutyáit. Miután a nyolcéves kislány elutasította a fiú kérését, az elővette az édesapja sörétesét, és az ablakból mellkason lőtte a kislányt. Ezután a fegyvert a lány teste mellé dobta. A kislányt kórházba szállítása után nyilvánították halottnak – tette hozzá a seriff. “Ez egy elkeserítő eset. Reméljük, soha többé nem fordul elő” – mondta. A fiú ellen – akinek a személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra – emberölés miatt emeltek vádat. Az ügyet előzetesen tárgyaló bíró elrendelte, hogy a fiatal gyilkost a White Pine-tól 68 kilométerre fekvő Knoxville város fiatalkorúak börtönében tartsák őrizetben addig, amíg október 28-án újra a bíróság elé áll. A hónap végi tárgyaláson a bíró dönthet arról is, hogy a fiú ellen mint fiatal, vagy mint felnőtt folytatják az eljárást. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk