Tragédia: elgázolta a kerékpárost, majd otthagyta. A biciklis meghalt


Kerékpárost gázolt egy 52 éves autós a Szilágy megyei Almásgalgón. A balesetet, amely az 1C jelzésű úton történt, minden bizonnyal az okozta, hogy a sofőr nem tartott megfelelő távolságot a biciklistől, amikor elhaladt mellette. A gépjármű fellökte a kétkerekűt, az azzal közlekedő 45 éves férfi pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rövidesen életét vesztette. A balesetet okozó autós folytatta útját, nem maradt a helyszínen, ahogy a kresz megköveteli, percekkel később mégis visszatért a helyszínre.

Képünk illusztráció
A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy józan volt, így helyzetét nem súlyosbította az alkoholfogyasztás, egyébként viszont gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint a baleset helyszínének elhagyása rendőrségi jóváhagyás nélkül gyanújával indult ellene eljárás, közölte a rendőrség. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk