Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség a volt legfőbb ügyész ellen


Hivatali visszaélésben való bűnsegédlet gyanújával bűnvádi eljárást indított a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) Tiberiu Nitu volt legfőbb ügyész ellen, akit kedden beidéztek a vádhatósághoz, hogy közöljék vele, mivel gyanúsítják. A hivataláról a múlt héten lemondott Nitu a DNA szerint 2014 áprilisában törvénytelenül írt alá megállapodást a belügyminisztériummal arról, hogy autójának a közlekedési rendőrség nyit utat. A román közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnököknek jár konvoj, a miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel, a legfőbb ügyészt pedig a törvény nem említi.

A DNA közleményében rámutat arra, hogy a legfőbb ügyészt az állami testőrszolgálat (SPP) védi, amely megkülönbözetett jelzést használó autót és gépkocsivezetőt bocsát rendelkezésére. A SPP bármikor igénybe veheti más állami intézmények támogatását, ha szükségesnek látja, a testőrszolgálat autóinak pedig nem kell betartaniuk a közutakon előírt sebességkorlátozást. Ilyen körülmények között a DNA szerint Nitu a közlekedési rendőrségnek anyagi kárt okozó, a bukaresti közlekedésben fennakadásokat előidéző jogosulatlan előnyben részesült azáltal, hogy autója elé motoros rendőrt is kirendeltek. A legfőbb ügyészt Gabriel Oprea volt belügyminiszter és kormányfőhelyettes “rántotta magával”, aki ellen két hete kezdeményezett bűnvádi eljárást hivatali visszaélés gyanújával a DNA. Oprea – aki háromszor gyakrabban száguldozott konvojjal, mint az államfő – akkor került a román sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett. Nitu több ízben jelezte: ő nem igényelt konvojt, végül múlt héten mégis bejelentette lemondását, mivel – az egyre hangosabb médiabotrány közepette – maga is tarthatatlannak érezte, hogy az igazságszolgáltatás egyik kulcsintézményének hitelét a törvénytelenség gyanúja ássa alá. A román legfőbb ügyész meggyanúsítása és lemondatása a DNA függetlenségének újabb bizonyítéka. A DNA ugyanis szervezetileg a legfőbb ügyészséghez tartozik, ám azon belül magas fokú autonómiát élvez, élére pedig az igazságügyi miniszter javaslatára maga az államfő nevez ki főügyészt. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk