Fatai-tripla, ez igen győzelem! Astra-Slovan Liberec 3-0 az Európa-ligában


Magabiztos győzelmet aratott csütörtök este az Astra Giurgiu a Slovan Liberec ellen a labdarúgó Európa-liga harmadik selejtezőkörében. Fatai mesterhármast ért el a mérkőzésen, ezzel ő volt az est hőse. A nigériai futballista, aki szívesen játszana a román válogatottban is, már a 4. percben vezetéshez juttatta csapatát, a gól látványos egyéni megmozdulásának következménye. Következő találatára 70 percet kellett várni, de megérte, hiszen a csehek kapusát is kicselezve gurított az üresen maradt kapuba. Végül tíz perccel a vége előtt feltette a koronát a produkcióra, megszerezve saját és csapata harmadik gólját.

Az Astra győzelme nem csak a klub szempontjából fontos, a román futball is profitál belőle, hiszen országunk jelenleg a 15. helyen áll a nemzetek rangsorában, és kedvező esetben megelőzhetné Csehországot (a Petrolulnak is cseh ellenfele van). mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk