Lesz-e foci-Eb Budapesten és Bukarestben?


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szerint a legfontosabb elvárásoknak megfelel Budapest és Bukarest pályázata, amelyet a 2020-as Európa-bajnokság rendezésére nyújtottak be. Az UEFA honlapján hozta nyilvánosságra azt a jelentést, amelyben a kontinensviadal lehetséges társházigazdáit mutatja be. A hat év múlva rendezendő Eb-t Európa több nagyvárosában bonyolítanák le, két ilyen helyszín lenne Budapest és Bukarest. Az UEFA rövid jellemzése szerint a magyar futball presztízsét visszaadná, ha az ország ott lenne a rendezők között, ez a sportág tízéves programját zárná le – számolnak be romániai hírportálok. A jelentés szerint a 341 millió euróból a tervek szerint 2018-ra elkészülő, 68 156 néző befogadására alkalmas Puskás Ferenc Stadion, illetve Budapest is megfelelő lehet Eb-helyszínnek. A stadionnal kapcsolatos problémák között az UEFA az evakuációs terv hiányát emelte ki, ami a kivitelezés kezdetlegességének tudható be. A pálya és a stadion, valamint az ahhoz tartozó VIP-páholy mérete megfelelő, a pályázat dicséretet kapott a nagy mennyiségű mellékhelyiségért, elsősegélynyújtó területekért és a mozgáskorlátozottak számára kialakítandó helyekért. Az UEFA a magyar fővároshoz kapcsolódó légiközlekedést éppen csak elegendőnek tartja, ugyanakkor azt kiemelte, hogy a szurkolók és a delegációk elszállásolásával nem lehet probléma Budapesten. Bukaresttel kapcsolatban az UEFA jelentése megjegyzi, hogy a 2011-ben elkészült Nemzeti Aréna a főbb követelményeknek ugyan megfelel, de a VIP-ek számára és a média részére a stadionon kívül újabb épületeket kellene emelni. Kifogásolják a repülőtér és a városközpont közötti közszállítás minőségét és jelzik, hogy a román hatóságok 2020-ra egy újabb, a repülőteret bekötő metrovonalat ígértek. A 2020-as Európa-bajnokságot 13 ország városaiban rendezik majd. A helyekre 19 szövetség pályázott, közülük jövő pénteken választják ki a győzteseket. Magyarország három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő megrendezésére pályázott. VG Online

Teherautó-felépítmény alkatrészek olcsón, kifogástalan minőségben. Marosvásárhelyről bárhova!

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk