Lucescu lesz az új román szövetségi kapitány


A Gazeta Sporturilor sportlap értesülése szerint Mircea Lucescu, a Sahtar Donyeck vezetőedzője váltja a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról múlt csütörtökön távozott Victor Piţurcát. A sportlap úgy tudja, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) elviekben már meg is állapodott az 69 éves trénerrel, aki azzal a feltétellel vállalta a megbízatást, hogy a mostani idény végéig még az ukrán csapatot is irányítja. Ebben az időszakban a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtező csoportban érdekelt román válogatott két hazai mérkőzést játszik, november 14-én Észak-Írországgal, március 29-én pedig a Feröer-szigetekkel találkozik. Lucescu 1981 és 1986 között vezette már a román válogatottat, 58 mérkőzésen ült a kispadon. Ezt követően román, olasz és török klubcsapatokat készített fel, majd Ukrajnába szerződött, ahol immár tíz éve irányítja a Sahtar Donyeck csapatát, mellyel 2009-ben UEFA Kupát is nyert. Edzői teljesítményéért a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát is megkapta. A román szövetség egyelőre nem erősítette meg a Lucescu szerződtetéséről szóló lapértesülést. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk