Bemutatkozott Miriuta Vasile a Győr edzőjeként


Miriuta Vasilét nevezték ki a Győri ETO FC labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé. A klub honlapjának híre szerint a délutáni edzést már az új tréner tartotta, aki – mint a sajtótájékoztatón kiderült – 2017 nyaráig szóló szerződést írt alá. A román születésű, játékosként kilencszeres magyar válogatott szakember vasárnap mondott le a pénzügyi gondokkal küzdő CFR Cluj vezetőedzői posztjáról és jelezte, hogy a Győri ETO FC együtteséhez tart. “Amikor Horváth Ferenc felajánlotta a lemondását, én nem fogadtam el, mert úgy gondoltam, ha jobban mellé állunk, talán jönni fognak az eredmények. Sajnos nem így alakult. Nem készültünk edzőváltásra, hiszen nem könnyű év közben edzőt találni. Most, hogy adódott ez a lehetőség, a legjobb választásunk Miriuta volt, hiszen kötődik a klubhoz” – mondta Tarsoly Csaba klubelnök, aki azt várja el az új trénertől, hogy kamatoztassa azt a tapasztalatot, amelyet Németországban és Romániában edzőként, illetve pályafutása során játékosként szerzett. A sportvezető úgy vélte, Miriutában benne van a román keménység és szívósság, ugyanakkor nagyon jól ismeri a magyarokat, mivel itt töltötte pályafutása nagy részét. Hozzátette, azt kérte tőle, hogy a következő két hétben mérje fel, kire lehet számítani, és rakjon össze egy olyan csapatot, amelyik jövőre újra harcba indulhat a bajnoki címért. “Nem vagyok Messiás, de az biztos, ha összeállunk, akkor előre fogunk lépni. Itt fociztam, tudom mit várnak a szurkolók, azon leszünk, hogy örömet szerezzünk nekik. Amikor a nyáron itt játszottam a kolozsváriakkal edzőmeccset, már akkor is láttam, milyen jók a feltételek, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar feladatot kapok” – mondta bemutatkozásakor Miriuta, aki játékosként háromszor is megfordult Győrben, így kijelentette, tulajdonképpen hazajött. Az OTP Bank Liga legutóbbi kiírásában ezüstérmes Győrtől Horváth Ferenc vezetőedző október végén közös megegyezéssel távozott, azóta az első csapat felkészítését Fórián Zsolt, Tokody Tibor, Igor Nicsenko, Jordi Illa Solé és Tőkés László irányította. A zöld-fehérek 15 forduló után 19 ponttal a kilencedik helyen állnak. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk