Múzeumi státust nyert a Fradi Múzeum


Hivatalosan is elnyerte a múzeumi minősítést az immár harmincéves Fradi Múzeum, amely kedden együttműködési megállapodást kötött Budapest Főváros Levéltárával és megnyitotta második tematikus kiállítását. “A Fradi Múzeum az első klubmúzeum, amely hivatalosan is viselheti a múzeum minősítést” – mondta a sajtótájékoztatón Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója, Hozzátette, ennek egyrészt erkölcsi előnyei vannak, hiszen a státus rangot képvisel, ennek jóvoltából az intézmény például részt vehet a múzeumok éjszakáján. Másrészt anyagi előnyökkel is jár a minősítés, mivel így különféle pályázatok nyílnak meg előtte. A Budapest Főváros Levéltárával kötött egyezség révén a Fradi Múzeum munkatársai kutathatják a klub múltját, s olyan dokumentumokhoz is hozzáférhetnek, amelyekhez eddig nem állt módjukban. Ennek első kézzelfogható eredménye a labdarúgócsapat hazai pályaként használt stadionjait bemutató új, időszakos kiállításon tekinthető meg, amelyen a soroksári úti pálya bérleti szerződésének a levéltárból származó eredeti példánya is látható. Kenyeres István, a levéltár főigazgatója elmondta, többek között olyan dokumentumokat őriznek, mint az FTC korábbi stadionjainak tervei meg az egyesület 1948-ban elfogadott alapszabálya, amelyben például az erkölcs, erő, egyetértés mellett még egy negyedik szó, a szeretet is szerepelt a klub jelmondatában. A Fradi Múzeumot 1985-ben Nagy Béla klubkrónikás alapította. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk